Összes oldalmegjelenítés

2011/03/14

Rákosi Gyula focista /Budapest, 1938. okt. 9.- /


Rákosi Gyula (Budapest1938október 9. – ): olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes labdarúgó, edző a kevés számú rokonaim egyike.
  forrás. www.ftcbaratikor.hu




forrás: franzstadt.gportal.hu


Rákosi Gyula a Fradi nagy csapatának tagja volt /foto: www.nemzetisport.hu/

Egy legendás ferencvárosi ötösfogat: Szőke István, Varga Zoltán, Albert Flórián, Rákosi Gyula, Fenyvesi Máté   (fotó: vargazoli.hu)


A Ferencváros saját nevelésű játékosa. 1957-ben mutatkozott be az első csapatban. 1957 és 1972 között négyszeres magyar bajnok, kétszeres kupagyőztes. Részese a Fradi nemzetközi sikereinek: 1965-ben VVK győztes, 1968-ban döntős, 1972-ben UEFA-kupaelődöntös
Búcsúmérkőzése 1975június 7-én volt az Üllői úton a Vojvodina ellen (1-1). Összesen 512 mérkőzésen szerepelt, ebből 332 bajnoki, 168 nemzetközi, 22 hazai díjmérkőzés volt. 116 gólt szerzett (63 bajnoki, 53 egyéb). 1974-ben az FTC örökös bajnokává választották.

Válogatott 

1960 és 1968 között 41 alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben és 4 gólt szerzett. 1960-ban a római olimpián a bronzérmes csapat tagja. Kétszer vett részt világbajnokságon: 1962-ben Chilében, 1966-ban Angliában. 1964-es Európa-bajnoki bronzérmes csapat tagja.

Edzőként

1973-ban a Fradiban kezdte edzői karrierjét. A Ferencvárosnál több alkalommal és többféle szerepkörben dolgozott. Először 1973-76 között az utánpótlás-nevelésében vállalt feladatot. 1980 és 1982 között a Kecskeméti SC vezetőedzőjeként tevékenykedett. DolgozottKuvaitban is, 1982-től két éven át irányította az el-Nasszer együttesét. 1982-88 között pályaedző, legvégül 1988-90 között vezetőedző. Mindkét idényben második lesz a Fradival a bajnokságban. Edzőként 163 mérkőzésen ült a kispadon. Dolgozott a magyar válogatottnál is. 1977-80 között az ifjúsági válogatott edzője. 1986-88 között a női válogatott szövetségi kapitánya. 1986-ben egy évre aVácszentlászló edzője lett. Ezután egy évig a Tatabányát vezette, '92 és '94 között a III. Kerületi TTVE edzője volt, majd visszatért dolgozni a ferencvárosi utánpótlásba.

Ferencváros [szerkesztés]

  • Magyar bajnok: 1962/1963, 1964, 1967, 1968.
  • Magyar Kupa: 1957/1958, 1971/1972.
  • VVK győztes: 1965, döntős: 1968.
  • UEFA-kupa: 3. 1971/1972

Válogatott [szerkesztés]

  • Olimpiai 3. 1960, Róma
  • Világbajnokság: 5. 1962, Chile, 6. 1966, Anglia
  • Európa-bajnokság: 3. 1964, Spanyolország


Forrás: www.wikipedia.hu

Forrás: www.tempofradi.hu

A képven az első sorban balról az ötödik /Albert Fólirán mellett/ Rákosi Gyula

Forrás: MTI

A képen balról: Rákosi Gyula, ALbert Flróián és Szücs Gyula    /Forrás: origo.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése